FIFA: fellebbezett hosszú eltiltása ellen a korábbi főtitkár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 15:57
A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett tízéves eltiltása ellen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi főtitkára, Jérome Valcke.

A francia sportvezetőt tavaly februárban tiltotta el 12 évre a sportággal kapcsolatos minden tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, majd a fellebbviteli testület – amely külön vizsgálta Valcke szerepét a 2018-as és 2022-es világbajnokság közvetítési jogainak karibi értékesítésében – júliusban két évvel mérsékelte a büntetést.

Az etikai bizottság szerint Valcke közreműködött az útiköltségekkel kapcsolatos szabálytalanságok elkövetésében, személyes célokra vette igénybe a szervezet magánrepülőgépét, korrupt módon értékesítette a világbajnokság televíziós és médiajogait, valamint bizonyítékokat semmisített meg. Az egy évvel ezelőtti döntés egy hónappal azután született, hogy Valckét menesztették a főtitkári posztról.

Az 56 éves korábbi főtitkárt 2015 szeptemberében a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt is visszaélésekkel vádolták meg. A FIFA egy korábbi értékesítő partnere azt állította, hogy a brazíliai vb-n a legjobb belépőket háromszoros áron adták el. Ezt követően a sportvezetőt minden feladata alól felmentették. Tavaly március óta Svájcban ügyészi eljárás folyik Valcke ellen.

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik