Legia: „Nem lesz könnyű pótolnom Nikolicsot, de...”

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 13:59
Nikolics Nemanja pótlására a 42-szeres cseh válogatott labdarúgót, Tomás Necidet szerződtette a Legia. A 27 éves, több országban is légióskodó játékos 2015 nyarán Dzsudzsák Balázzsal együtt került a török Bursasporhoz, amely most fél évre adta őt kölcsön. A támadó arra készül, hogy feledtesse a Varsóban kimondottan gólerős szakaszt maga mögött hagyó, Chicagóba szerződő magyar válogatott támadót.

„Hallottam, hogy milyen hatékony volt Nikolics a Legiában, a másfél év alatt szerzett ötvenöt gólja nagyon jó mutató. Nem lesz könnyű őt pótolnom, de úgy érzem, hogy képes vagyok annyit adni a Legiának, mint a magyar játékos. Ha nem így gondolnám, akkor nem lenne értelme futballoznom – mondta székfoglalójában Necid. – A Legia nagy klub, az ősszel a BL-ben játszott, tavasszal az El-ben szerepelhet, s harcban lesz a bajnoki címért. Ez volt az egyik érv, ami mellette szólt. A másik az, hogy a tárgyalások során a klubvezetőkön határozottan azt éreztem, hogy rám van szükségük, nagyon szeretnék, ha Varsóban folytatnám pályafutásomat.”Necid. – A Legia nagy klub, az ősszel a BL-ben játszott, tavasszal az El-ben szerepelhet, s harcban lesz a bajnoki címért. Ez volt az egyik érv, ami mellette szólt. A másik az, hogy a tárgyalások során a klubvezetőkön határozottan azt éreztem, hogy rám van szükségük, nagyon szeretnék, ha Varsóban folytatnám pályafutásomat.”

Legfrissebb hírek

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Nikolics: A változások miatt más mozgások, más helyezkedések, más feladatok lesznek a támadószekcióban

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:48

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45
Ezek is érdekelhetik