Edzősors: fordulat, Louis van Gaal mégsem vonul vissza?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 11:58
null
Louis van Gaal megfelelő ajánlat esetén folytathatja edzői pályafutását (Fotó: AFP)
A korábbi hírekkel ellentétben lehetséges, hogy Louis van Gaal rövid pihenőt követően folytatja edzői pályafutását.

Korábban megírtuk, hogy a holland szakember családi okokra hivatkozva bejelentette, befejezi edzői pályafutását. Hozzá közel állók tudni vélik, vejének néhány hónapja bekövetkezett halála viselte meg annyira, hogy úgy döntött, hatvanöt évesen visszavonul a fáradsággal, idegeskedéssel, kritikákkal járó futballmunkától.

 

Van Gaal a Cadena SER spanyol rádióállomásnak egészen más tervekről számolt be, elmondása szerint a visszavonulás csak lehetőség, nem pedig végleges döntés.

„A visszavonulásommal kapcsolatos elhatározásom azon is múlik, hogy milyen ajánlatokat kapok. Nem igaz, hogy visszavonultam, legalábbis jelenleg biztosan nem. A végső döntést a pihenőm végén, júniusban vagy júliusban hozom meg” – mondta Van Gaal.

Az amszterdami születésű sportember játékos- és edzői pályafutása is jelentős, az 1978 és 1986 közötti időrést a Sparta Rotterdam középpályásaként töltötte, majd vezetőedzőként az Ajax, a Barcelona, az AZ, a Bayern München és a Manchester United kispadján ült, illetve szövetségi kapitányként irányította a holland válogatottat – egyebek mellett nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, négy holland, két spanyol és egy német bajnoki címet. Legutóbb az Old Traffordon dolgozott, a manchesteri csapatot a 2015–2016-os idényben FA-kupa-győzelemre vezette.

Legfrissebb hírek

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2 órája

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
21 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Visszavonult a 33-szoros skót válogatott labdarúgó

Angol labdarúgás
2025.09.30. 08:26

Játékossors: visszavonult a 18-szoros holland válogatott Bas Dost

Minden más foci
2025.09.26. 17:07

Sergio Busquets az év végén visszavonul – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.21. 19:30

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00
Ezek is érdekelhetik