FIFA: új terv – csak a csapatkapitány beszélhet a bíróval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.25. 09:14
A FIFA a rögbiben alkalmazott módszert követve korlátozná a játékosok játékvezetővel való kommunikációját. A FIFA-nál technikai fejlesztő tisztségben alkalmazott Marco van Basten elmondta, a tervek szerint a jövőben kizárólag a csapatkapitány szólhatna a játékvezetőhöz a mérkőzés alatt.

„Túl sok játékos reklamál a mérkőzések alatt, ezen minden bizonnyal lehet javítani. El kell érnünk, hogy a játékosok megint jól viselkedjenek a pályán” – mondta az Európa-bajnok csatár.„Túl sok játékos reklamál a mérkőzések alatt, ezen minden bizonnyal lehet javítani. El kell érnünk, hogy a játékosok megint jól viselkedjenek a pályán” – mondta az Európa-bajnok csatár.

Angliában az idény elején szigorították a játékvezetővel vitatkozó labdarúgók büntetéseit.

Van Basten a videobíróról is beszélt.

„Segítenünk kell a játékvezetőknek. A futballt eladhatóvá kell tenni, gyors és érdekes legyen, ugyanakkor őszinte is – mondta Van Basten. – Rengeteg a szenvedély a pályán, az új szabállyal kordában tartanánk.”

Legfrissebb hírek

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
20 órája

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Két Konferencialiga-mérkőzésen is magyar videobírók működnek közre

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 13:44

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.02. 09:50

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33
Ezek is érdekelhetik