Footgolf: magyar siker a kisoroszi nemzetközi tornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 09:08
Címkék
Magyarország nyerte a csapatversenyt a Kisorosziban rendezett IV. Hungarian International Footgolf Openen, amely az európai körverseny 13. állomása volt.

Egyéniben a holland Jim Kuipers győzött úgy, hogy csak többszöri szétlövés után dőlt el a dobogósok kiléte. Másodikként az argentin Matias Perrone, harmadikként a szlovák Tomás Bartko zárt – a magyar szövetség tájékoztatása alapján. Hazai részről Podusil György sokáig harcban volt az elsőségért, a hajrában azonban hibázott, s a kilencedik helyen végzett, így a legjobb magyar Papp Péter lett az ötödik helyével.

A kétnapos versenyt a Magyar Golf Club Puskás és Albert pályáján bonyolították, kétszer tizennyolc szakaszt teljesített a 14 országból érkezett 113 játékos.

A csapatversenybe a négy legjobb egyéni eredményt számították be, s ez alapján a magyarok végeztek az élen, minimális különbséggel megelőzve a hollandokat, míg a harmadikak a szlovákok lettek. A nők versenyét a szlovák Rebeka Rezna nyerte Major Ilona és az olasz Anna Maria Castelli előtt.

A 2009-ben, Hollandiából indult sportág lényege gyakorlatilag megegyezik a golféval, ám itt futball-labdát kell lábbal a lyukba juttatni, minél kevesebb kísérletből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik