NS: Storck, az előrehaladás, a kritika és Svájc – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.19. 23:55
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Bernd Storck szövetségi kapitány a folytonos előrehaladásban hisz, és azt mondja, ha kritizál is bármit, azt ennek érdekében teszi: a magyar futball fejlődése a legfontosabb a számára. Na meg az, hogy megverjük Svájcot, úgyhogy épp gőzerővel dolgozik a nyerő taktika megtalálásán. Galambos Dániel interjúja.

Heti rendes Ficak rovatban szakértőnk, Bognár György nagy örömmel tapasztalta, hogy a legutóbbi fordulóban végre három összecsapás is kiemelkedően érdekesre és izgalmasra sikerült. Látszik, sűrű az élmezőny – és ez mindenkinek jó.

Hét közben is forduló, hét közben is izgalom: a debreceniek és a kispestiek kölcsönös tisztelettel nyilatkoznak a másikról, de az óvatos udvariasság ködfátyolán azért átsejlik az elszántság és az akarat – és még csak a keddi meccsről beszéltünk.

Másik öt mérkőzést szerdán rendeznek, és Böde Dániel amondó, a Videoton ellen is felül kell kerekednie a nehézségeken a Ferencvárosnak, amely a csatár szerint kezd magára találni, hiszen még mindig a bajnoki és a kupaarany a cél.

Dárdai Pált túlzás lenne bajnoki és kupaarannyal fenyegetni, és a Hertha edzője annak ellenére realista is, hogy százszázalékos csapata csak gólkülönbséggel szorul a Bayern München mögé a tabellán. Úgyhogy már most az a terve, hogy kiadja a taktikai utasítást a buszsofőrnek… Kedélyes a mester, na.

Ismét elkezdjük heti légiósfigyelő sorozatunkat: bár még csak a hokisok és a kézilabdázók szezonja tart, ők már nagy erőkkel harcolnak a külföldi bajnokságokban. Planéta Szimonetta, a Thüringer HC átlövője például máris gyakorta eltalálja a kaput, és az önbizalma is kezd visszatérni, Hári János, a Leksands hokisa pedig húzóember lenne.

A kosárlabdázók sikercsapatának szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics maga sem gondolt arra, hogy veretlenül lesz csoportelső a csapata. Érzelemmel teli interjú.

Legfrissebb hírek

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2025.09.29. 23:25

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 13:10

Robbie Keane: A szurkolótáborunk volt a tizenegyedik játékosunk!; Szoboszlai Dominik ezúttal a támadók között játszhat

E-újság
2025.09.26. 23:33

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Szász Máté: A magyar sportban benne van, hogy melózni kell

Egyéb egyéni
2025.09.24. 09:53

Mesébe illő történet – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2025.09.23. 23:57

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik