Argentína: Messi elmondta, miért festette szőkére a haját

Vágólapra másolva!
2016.09.04. 22:49
Lionel Messi egy argentin televíziós műsorban elmondta, miért festette szőkére a haját a nyáron.

Lionel Messi a nyár elején előbb a szakállával keltett feltűnést, majd erre egy lapáttal rátéve kiszőkíttette a haját. Utóbbit így magyarázta egy argentin tévéműsorban:

„Mindent a nulláról akartam kezdeni. Sok minden történt velem, és azt mondtam magamnak, »váltásra van szükség, elölről kell kezdenem«.”

Messi kisebb traumaként élte meg, hogy idén is elvesztették a Copa América döntőjét, a Chile elleni finálé után elkeseredésében le is mondta a válogatottságot. Később aztán meggondolta magát, és a héten már ott volt az Uruguay elleni vb-selejtezőn, mi több, Argentína az ő góljával nyert 1–0-ra. a szakállával keltett feltűnést, majd erre egy lapáttal rátéve kiszőkíttette a haját. Utóbbit így magyarázta egy argentin tévéműsorban:

„Mindent a nulláról akartam kezdeni. Sok minden történt velem, és azt mondtam magamnak, »váltásra van szükség, elölről kell kezdenem«.”

Messi kisebb traumaként élte meg, hogy idén is elvesztették a Copa América döntőjét, a Chile elleni finálé után elkeseredésében le is mondta a válogatottságot. Később aztán meggondolta magát, és a héten már ott volt az Uruguay elleni vb-selejtezőn, mi több, Argentína az ő góljával nyert 1–0-ra.

Messi a műsorban azt is elmondta, hogy nagyobbik fia, Thiago nem igazán érdeklődik a labdarúgás iránt: „Nem veszek neki sok labdát, és nem is erőltetem, hogy játsszon velük, mivel nem nagyon szereti őket.”

Legfrissebb hírek

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
Tegnap, 11:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Pintér Dániel a cserepadról figyelt, Messi és Jordi Alba is betalált a Seattle ellen

Minden más foci
2025.09.17. 09:10
Ezek is érdekelhetik