Copa: „Ideges voltam, mert…” – Suárez elárulta, mi történt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.12. 09:47
null
Suárez nehezen viselte a tehetetlenséget (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, az uruguayi labdarúgó-válogatott csatára, Luis Suárez nehezen viselte, hogy nem léphetett pályára a centenáriumi Copa Américán a Venezuela elleni csoportmeccsen, amelyet csapata elveszített, ezzel biztossá vált, hogy nem juthat be a negyeddöntőbe. Az FC Barcelona támadója két nappal a meccs után higgadtan elmagyarázta és megindokolta a történteket.

 

„Ismertek engem… Azért voltam ideges, mert tehetetlennek éreztem magam. Semmit nem tehettem, végignéztem, ahogy kiesünk. Tudtam, hogy nem állhatok be, nem kaptam meg az orvosoktól az engedélyt. Még kilencven százalékos állapotban sem vagyok. Hálás vagyok a szövetségi kapitánynak, hogy nem játszatott” – mondta Suárez.

Hozzátette, nem zárja ki, hogy a Jamaica elleni csoportmérkőzésen pályára lép, de mivel már nincs tétje a meccsnek, fölösleges lenne kockáztatnia.

A Barcelona támadóját arról is megkérdezték, Uruguay kiesése után melyik válogatott sikeréért szorít a Copán.

„Messi és Mascherano miatt szeretném, ha az argentinok nyernének” – jelentette ki Suárez, aki szerint a brazilok is magas szintet képviselnek, de csak az erősebb riválisokkal szemben derül ki, hogy valójában mire képesek.

 



 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik