UEFA: Koszovót felvették 55. tagállamnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 15:08
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) budapesti kongresszusának legfontosabb kérdése Koszovó tagfelvétele volt, amelyet kedden megszavaztak a küldöttek.

Koszovó felvételét 28-an támogatták, 24-en ellenezték két érvénytelen szavazat mellett, így az UEFA tagországainak száma 55-re nőtt. A felvétel kapcsán több jogi kérdés is felvetődött, elsősorban annak a paragrafusnak az értelmezésével kapcsolatban, amely szerint az UEFA-tagsághoz az ENSZ által elismert államnak kell lenni. Koszovó vitatott jogállású terület a Balkán-félszigeten.

A koszovói albán többség 2008 februárjában kiáltotta ki az ország függetlenségét, amelyet Szerbia nem ismert el.

Az eredmény bejelentésekor a sajtószobában gólörömhöz hasonlítható ünneplés kezdődött, többen Koszovó zászlaját is kifeszítették.

Koszovó válogatottjának 2014-től csak barátságos mérkőzések lejátszását engedélyezték. Az UEFA-tagfelvétel után a csapat elvileg indulhat a 2018-as vb selejtezőiben.

Csányi Sándor a magyar újságíróknak válaszolva kifejtette, szerinte még idén lesz új elnöke az UEFA-nak, amennyiben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem menti fel Michel Platinit, akit a nemzetközi szövetség (FIFA) hűtlen kezelés és összeférhetetlenség miatt hat évre eltiltott minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Hozzátette, felmentő ítélet esetén a francia sportvezető elnökként térhet vissza az UEFA élére, ha viszont érvényben marad a büntetése, akkor az UEFA végrehajtó bizottsága május 18-i, rendkívüli ülésén határoznak a tagok az elnökválasztás menetéről.

A kongresszust követő sajtótájékoztatón Teodor Teodoridisz főtitkár elmondta, az UEFA nem szembesült komoly gondokkal az „elnökmentes” időszakban, a végrehajtó bizottság megfelelően látja el a szükséges feladatokat. A franciaországi Eb-vel kapcsolatban megjegyezte, már csak 30 ezer jegy nem talált gazdára, többnyire ezek a legdrágább kategóriába eső belépők. Hozzátette, nem hiszi, hogy a terrorfenyegetettség visszatartaná a szurkolókat, így „hatalmas partira számítanak”.

A kongresszus, amelyen mind az 54 tagország képviselője megjelent, arról is döntött, hogy ki legyen a végrehajtó bizottság első női tagja. A francia Florence Hardouin 33 voksot kapott, míg ellenfele, a norvég Karen Espelund 21-et. A francia sportvezető megbízatása három évre szól.

 

Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

MLSZ: Orbán Viktor gratulált Csányi Sándor újraválasztásához

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 18:15

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43
Ezek is érdekelhetik