Románia: mínusz 9 pont, és még az El-ben sem indulhatnak

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 18:50
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) pontlevonással sújtotta a CFR Cluj, az ASA Targu Mures, a Petrolul Ploiesti és a Rapid Bucuresti csapatát pénzügyi szabálytalanságok miatt.

Az FRF szerdai közleménye szerint a négy megbüntetett klub pénzügyi szabálytalanságok miatt nem tett eleget bizonyos licencfeltételeknek.

A Román Kupa-győztes CFR Cluj a következő szezont mínusz kilenc ponttal kezdi, az előző idényt a hatodik helyen záró ASA Targu Mures és a sereghajtó, az élvonalból már biztosan kieső Petrolul Ploiesti együttesétől pedig egyaránt hat pontot vonnak le.

A kolozsvári és a marosvásárhelyi együttes hiába kvalifikálta magát az Európa-liga selejtezőjébe, rossz anyagi helyzete miatt nem léphet ki a nemzetközi porondra.

A másodosztályból visszajutó Rapid Bucuresti együttesét szintén megbüntették: a fővárosiak is mínusz hat ponttal kezdik a következő szezont. A CFR és a Rapid már jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

A 2008 és 2012 között három bajnoki címet nyerő CFR Cluj csapatától tavaly 24 pontot levontak, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) végül megsemmisítette a büntetést.

Több román labdarúgóklub infrastrukturális gondokkal küszködik, és nehezen tud megfelelni az európai szövetség (UEFA) pénzügyi feltételeinek.

Legfrissebb hírek

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

Minden más foci
2025.07.13. 23:50

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 15:03

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
2025.07.11. 08:59
Ezek is érdekelhetik