NS: csabai búskomorság, Üllői úti hangulat, Ferjáncz-emlékezés – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.24. 00:38
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Az NB I utolsó előtti fordulójáról mindent megtudhatnak, amit eddig nem tudtak, a szokásos ipari mennyiségű edzői nyilatkozattól az első osztálytól búcsúzó békéscsabaiak búskomorságán és az angyalföldi meg ferencvárosi különleges hangulatot felidéző beszámolókon át egészen más dolgokig, amiket ugyancsak megírunk. Hat meccs, hat oldal, és akkor még az NB II-ről szó sem esett.

Nikolics Nemanja pénteken újra gólt szerzett, szombaton pedig újra nyilatkozott Pietsch Tibornak, akinek nemcsak arról mesélt, hogy minek köszönheti, hogy így szárnyal, hanem arról is, milyen a viszonya az ollózáshoz.

A csapatsportágakban is meccsdömping volt szombaton, mi pedig mindenhonnan tudósítunk, ahol csak labda pattant, legyen az Paks vagy a Nyéki uszoda. De az is kiderül, hogy érezték magukat külföldön vitézkedő csapataink, a veszprémi kézisek vagy az UVSE Euroliga-diadalra készülő női pólósai.

Pályafutása legjobb Európa-bajnoki eredményét érte el a cselgáncsozó Tóth Krisztián (neki most tanulja meg a nevét meg egy-két alapadatot, aki esetleg még nem ismeri, mert a riói dzsúdódöntők alatt a tévés kocsmában lesz majd alkalom menőzni ezzel a felkészültséggel), aki azt is elmondja kazanyi ezüstérméről, min múlott, hogy arany legyen belőle.

A Hungaroringen szombaton is dübörögtek a motorok, s mi mindent elárulunk Michelisz Norbert és barátai-ellenfelei napjáról. A szombaton elhunyt Ferjáncz Attiláról pedig, akinél nagyobb autóversenyzőt talán nem is látott az elmúlt ötven évben ez az ország, Tóth Anita emlékezik meg.

Vasárnap lévén négyoldalas Junior mellékletünket ajánljuk szíves figyelmükbe: a szombathelyi sportélet egykori központjának számító Török Péter elmondja, hogyan látja az utánpótlás-nevelés helyzetét ő, aki szinte mindent látott, és az is kiderül, mire jók a külföldi multisport-létesítmények.

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
21 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
Tegnap, 10:00

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik