Brazília: Dunga döntött, Neymar ezt a tornát hagyhatja ki

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 12:34
Ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, mint a két hónappal korábbi Copa Americán játszatná Neymart Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk” – nyilatkozott az Esporte televízióban.

A szakvezető szerint meg kell találni azt a megoldást, amely megfelelő a támadó klubjának, a Barcelonának, magának a játékosnak és a válogatottnak is. Dunga jelenleg azokat az európai klubokat látogatja végig, amelyekben a jelöltjei futballoznak. A Copa Americát júniusban rendezik az Egyesült Államokban, két hónappal a riói játékok előtt, így előfordulhat, hogy a Barcelona azt kéri majd Neymartól, válasszon a két torna közül.

A kluboknak nincs kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy elengedjék a játékosaikat az olimpiára, amelyen az U23-as csapatokban három-három túlkoros is szerepeltethető.


Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik