FIFA: nem lesznek átlátszó szavazófülkék a választáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 18:40
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az egyik elnökjelölt, Ali bin al-Husszein jordániai herceg beadványait, így a korábbi terveknek megfelelően rendezik meg pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) rendkívüli tisztújító közgyűlését.

Ali bin al-Husszein azt szerette volna elérni, hogy a pénteki voksoláson átlátszó legyen a szavazófülke, illetve független szavazatszámlálók működjenek közre. A jelölt azért küldte az indítványát a CAS-hoz, mert a FIFA eseti választási bizottsága előzőleg elutasította a kérését.

A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Ali bin al-Husszein, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja mellett a svájci Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt az eltiltást szerdán mindkét sportvezető esetében hat évre csökkentették.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
4 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55
Ezek is érdekelhetik