NS: ment, vagy küldték? Németh átigazolásának háttere – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.30. 23:17
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Semmi kétség, Németh Krisztián értékes áru a Kansas City számára, így aztán nem volt kérdés, hogy elfogadja a katari al-Garafa ajánlatát. Annak ellenére mennie kellett a magyar támadónak, hogy nem feltétlenül így tervezte ezt az évét. A válogatott futballista átigazolása történetének hátterét Somogyi Zsolt tárja fel.

A Ferencvárossal beleki edzőtáborban készülő Dibusz Dénes – nem meglepő módon – a következő hónapokban a franciaországi Európa-bajnokságért is hajt, így elégedetten beszélt Borsi Gergelynek arról, milyen remek körülmények között hangolhattak a tavaszi szezonra, s a beszélgetés közben az is kiderült, hogy a válogatott kapus sokat gondol Franciaországra, C. Ronaldo bombaerős lövései viszont még nem foglalkoztatják.

Az 1985-ben UEFA-kupa-döntőt játszó, s a hatvanadik születésnapját ma ünneplő korábbi Videoton-gólzsák, Szabó József számos szép emlék mellett csak azt fájlalja, hogy a fehérváriakkal nem lett bajnok, és a válogatottba sem kapott meghívót. A korábbi nagy kedvenccel Zombori András készített interjút.

Valószínűleg kevesen hitték, hogy Serena Williams legyőzhető az Australian Open döntőjében, a német Angelique Kerber azonban rácáfolt a papírformára, s három játszmában jobbnak bizonyult az amerikainál. Kerber Steffi Graf 1999-es Roland Garros-sikere óta az első német teniszező, aki Grand Slam-tornát nyert.

Jól megszokott vasárnapi Junior-mellékletünkben többek között arról olvashatnak, mennyibe kerül egy fiatal sportoló a különböző sportágakban, és hogy edzője szerint a nyolcéves, japán származású Mukai Jukomo az újpesti labdarúgó-utánpótlás legnagyobb tehetsége.

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
20 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
Tegnap, 10:00

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik