NS: az álom kapujában; északír egybeforrasztás – vasárnap

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 00:21
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Tudják, mi megy most Görögországban? Voleszák Gábor már a helyszínen várja a magyar labdarúgó-válogatott vasárnapi mérkőzését, és nemcsak a házipálinka által melegített magyar drukkerek kalandjairól számol be addig is, hanem minden egyébről, ami fontos lehet, Bernd Storck gondolataitól Németh Krisztián óvatosságáig.

Pietsch Tibor interjújában Tőzsér Dániel mesél arról, ki ugrotta a legnagyobbat Böde Dániel Feröer elleni góljainál, meg arról is, képesnek tartja-e a magyar csapatot arra, hogy legyőzze a görögöket. Nem fogják elhinni: igen. De így van ezzel Ferenczi Istvántól Mészáros Norberten át Sowunmi Thomasig a megkérdezett futballközeli szakértők mindegyike is.

Mindeközben Feröeren pocsék idő van, de Anghel Iordanescu román szövetségi kapitánynak ez csak az egyik baja. A másik az, hogy úgy vezeti a házigazdák ellen az övéit, hogy otthon már az utódját keresik, ami minket annyiból nem zavar, hogy ha szomszédaink nem nyernek északon, mi meg délen igen, akkor kint vagyunk az Eb-n, ugye…

Akinek elege van a szakmázásból meg a magyar Eb-remények ecseteléséből, Csillag Péter cikkében lelhet feloldozást, amelyből kiderül, hogyan forrasztja egységbe Észak-Írországot az Eb-részvétel, és hányféle himnuszt énekelnek egy meccs előtt arrafelé. Zseniális történet tanulságokkal.

Olvasóink közül alighanem kevesen aludtak eddig Paul Pogba házában (aki mégis, azonnal jelentkezzen szerkesztőségünkben), viszont olvashatnak egy interjút valakivel, aki megtette: Mbaye Diagne, az Újpest csatára Babják Bencét traktálta remek sztorikkal a Juventusban töltött évekből, és még azt a bizonyos gólörömszelfit is megmagyarázza végre.

Olyan kézilabda-vasárnap lesz vasárnap, hogy a fal adja a másikat, úgyhogy bevezetésként körbejárjuk, milyen előjelekkel várja a Szeged és a Veszprém a maga BL-csatáját, és az is kiderül, mit keres egy finnországi erdőben a magyar női válogatott.

Akit már hagyott ott a párja (és ilyen olvasónk alighanem több van, mint aki aludt már Paul Pogba házában), át tudja érezni, amit Douchev-Janics Natasa: az értetlen, csalódott szomorúságot. Az olimpiai bajnok kajakos Pircs Anikónak őszintén beszél arról, mire gondolt párostársa, Homonnai Luca Amerikába távozta kapcsán, és arról is, ezek után mik a céljai a riói olimpián. Mert céljai most is vannak…

Négyoldalas utánpótlás-mellékletünk is tele van érdekességgel: kiderül például, milyen kiskapukon keresztül bujkálhatnak ki – például – a magyar focistapalánták külföldre, hogy miért fontos még mindig a fair play, és hogy az olimpiai bajnok Mizsér Attila mit tanult a hetes buszon ülve.

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
20 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
Tegnap, 10:00

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik