FIFA: lejárt a határidő, Kuvait tagságát felfüggesztették

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.16. 19:34
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azonnali hatállyal felfüggesztette Kuvait tagságát pénteken.

A FIFA végrehajtó bizottsága szeptemberben október 15-éig adott határidőt, hogy az ázsiai ország módosítsa a sporttörvényét, amely alapján a szervezet szerint nem biztosított a helyi szövetség függetlensége.

A felfüggesztés alatt Kuvait válogatottja és klubjai nem vehetnek részt a nemzetközi sorozatokban. A nemzeti együttes, amely Dél-Korea mögött második csoportjában, következő világbajnoki selejtezőmérkőzését november 17-én játszaná Mianmar ellen.

A FIFA közlése szerint csak akkor vonja vissza a felfüggesztést, ha az ország eleget tesz a sporttörvény módosításának és ezáltal függetlenül működhet a helyi szövetség. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely szintén felfüggesztéssel fenyegeti Kuvaitot, október 27-éig adott időt a sporttörvény módosítására.

Legfrissebb hírek

Megszűnt az eltiltott kuvaiti sejk NOB-tagsága

Egyéb egyéni
2025.03.27. 17:35

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

FTC: Stefan Gartenmann bemutatkozhat a svájci válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 16:40

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
2025.03.05. 19:34

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03
Ezek is érdekelhetik