FIFA: nyomoznak Blatter ellen; Platinit is kihallgatták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 17:11
null
Joseph Blatternek újabb kérdésekre kell felelnie (Fotó: Action Images)
A svájci ügyészség nyomozást indított Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke ellen. Az ügyben érintett Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke is.

 

A svájci ügyészség hivatalos közleménye szerint Joseph Blatter ellen hűtlen kezelés és egyéb pénzügyi szabálytalanságok miatt indítottak nyomozást.

A gyanú szerint Blatter a FIFA számára hátrányos szerződést kötött a Karibi Labdarúgó-szövetséggel 2005 szeptemberében.

A svájci vezetőnek ezen felül magyarázatot kell adnia egy 2 millió svájci frankos kifizetésre is, amelynek Michel Platini volt a kedvezményezettje. A pénzt – amely a FIFA-tól származik – 2011 februárjában utalták át az UEFA elnökének az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért.

Pénteken Blattert és Platinit már meg is hallgatták az ügyben a svájci ügyészség illetékesei, valamint házkutatást hajtottak végre a FIFA székházában, Blatter irodájában.

„A FIFA elnökének irodáit átkutatták, dokumentumokat foglaltak le. Blattert kihallgatták az ügyészség munkatársai, az UEFA elnökét, Michel Platinit pedig szintén megkérték, hogy szolgáltasson információt. Blatter tagadta, hogy törvénybe ütközőt tett volna” – írta a svájci ügyészség.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik