FIFA: Platini minden bizonnyal indul az elnöki posztért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 14:57
Minden bizonnyal jelölteti magát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke.

A Reuters brit hírügynökség a francia sportvezetőhöz közeli forrásra hivatkozva közölte: néhány napon belül bejelenti, hogy versenybe száll a posztért.

A 60 éves Platini mellett a libériai Musa Bility és a brazil Zico is jelezte, pályázik a tisztségre, míg a FIFA korábbi dél-koreai alelnöke, Csung Mong Jun vélhetően augusztusban jelenti be, hogy jelölteti magát. A májusi tisztújító kongresszuson Joseph Blatterrel szemben alulmaradó Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyancsak fontolgatja, hogy ismét megméresse magát a február 26-ra kiírt választáson.

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-i szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott a posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitó napját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27
Ezek is érdekelhetik