Felkészülés: Dárdaiék törököt fogtak; az El-győztes kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.25. 20:32
A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a török első osztályú Akhisar Belediyesport. A berliniek gólját Nico Schulz szerezte a találkozó 57. percében.

„A védekezésünkkel elégedett vagyok, sikerült előre lépnünk, viszont keveset lövünk kapura, sokkal gólveszélyesebben kell támadnunk, fontos lenne ezen javítanunk” – nyilatkozta Dárdai Pál.Dárdai Pál.

A berliniek mérkőzését mankóval a hóna alatt tekintette meg Mitchell Weiser, a 21 éves játékosnak a térdével adódtak problémái. A salzburgi kórházban elvégzett vizsgálatokat követően 4-6 hét kihagyásra számíthat. A mérkőzés a heves esőzések miatt 35 perces késéssel kezdődött, a berliniek a 72. perctől emberelőnyben játszottak.

Az ausztriai edzőtábor korábbi felkészülési mérkőzésein a berliniek a német TSG Neustrelitz és az angol Fulham ellen is 2–2-es döntetlent értek el.

A késő délután lejátszott felkészülési találkozók legnagyobb meglepetését a német bajnokság legutóbbi kiírásának tizedik helyén végző Werder Bremen és az Európa-liga-győztes Sevilla összecsapása hozta, hiszen a brémaiak 3–1-es győzelmet arattak a több új igazolásukat is bevető spanyolok ellen.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Fulham (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 0–1
Palermo (olasz)–Hapoel Haifa (izraeli) 2–1
Zwolle (holland)–Levante (spanyol) 1–3
Werder Bremen (német)–Sevilla (spanyol) 3–1
Besiktas (török)–Lille (francia) 0–0
Hertha BSC (német)–Akhisar Belediyespor (török) 1–0
Lorient (francia)–Caen (francia) 0–0
Toulouse (francia)–Real Sociedad (spanyol) 1–1
Legfrissebb hírek

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
15 órája

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Van élet Arrasate után is? Az Osasuna a Sevilla legyőzésével tartotta életben európai álmait

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 21:19

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55
Ezek is érdekelhetik