Egyesült Államok: Németh Krisztián megint villogott - videó

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 08:39
null
Németh Krisztián lövésre készül (Fotó: Sporting Kansas City)
Németh Krisztián góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Sporting Kansas City 3–1-re legyőzze a Houston Dynamót a két csapat szerda hajnali kupamérkőzésén (US Open Cup).

Németh Krisztián a 86. percben előkészítőként járult hozzá a vezetés megszerzéséhez – a gólt Dominic Dwyer szerezte –, két perccel későbbi találatával pedig biztossá tette a továbbjutással felérő győzelmet (ekkor Dwyer adta a gólpasszt).

Németh Krisztián gólja

A mérkőzés összefoglalója, Németh gólpassza 2:09-től

Az egymeccses negyeddöntő 30. percében a Houston emberhátrányba került, ennek ellenére az 59. percben megszerezte a vezetést. A hazaiak Benny Feilhaber révén a 71. percben egyenlítettek, majd következett a végjáték Németh és Dwyer főszereplésével.

Sikerével a Sporting bejutott az Egyesült Államok országos kupasorozatának elődöntőjébe, amelyben a Real Salt Lake lesz az ellenfél hazai pályán augusztus 12-én. Az a csapat, amelyikkel Némethék a hétvégén bajnokit játszanak, és amelyet a 2013-as bajnoki döntőben tizenegyesekkel legyőztek – még a magyar légiós közreműködése nélkül.

Az elődöntő másik ágán a Philadelphia Union csap össze az Chicago Fire–Orlando City párharc győztesével.

Legfrissebb hírek

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Gazdag győztes gólt készített elő az MLS-ben, hatgólos meccsen kaptak ki Sallóiék – videók

Légiósok
2025.06.15. 07:45

Németh Krisztián: Ma is azt érzem, várnak tőlem valamit, ha pályára lépek

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 07:54

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik