Televízió: Hajdú B. István a közmédiánál, BL-t is közvetít

Vágólapra másolva!
2015.06.11. 16:39
Hajdú B. István lett a közmédia új sportriportere, aki a július 18-án induló M4 sportcsatornán látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is közvetíti.

Az ismert kommentátort bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szombati finn–magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt már Hajdú B. István tolmácsolásában élvezhetik a nézők.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, Hajdú B. István tulajdonképpen visszatér a közmédiába, hiszen korábban már dolgozott a köztelevíziónál, az elmúlt években pedig a közszolgálati rádió műsoraiban tűnt fel.

Hajdú B. István úgy fogalmazott, a sors furcsa fintora, hogy 2000-ben épp egy sportcsatorna indulása miatt hagyta el a köztelevíziót, s most ugyanilyen okból tér vissza.

„Új és színvonalas sportcsatorna látszik kibontakozni, s abban reménykedem, hogy az M4-en talán megadatik nekem és kommentátortársaimnak is, hogy a magyar futballválogatott Európa- vagy világbajnoki mérkõzéseit közvetíthessem” – nyilatkozta a sportriporter.

Vobeczky Zoltán, az MTVA sportfőszerkesztője azt mondta, az új sportcsatornán rengeteg élő műsor lesz látható, s bízik abban, hogy az adó nemcsak új, de versenyképes is lesz.

„Hétköznaponként 16 órától jelentkezünk élő műsorfolyammal, hétvégén pedig gyakorlatilag reggeltől estig igyekszünk szórakoztatni a nézőket” – jelentette ki Vobeczky. Hozzátette, valamennyi magyar sportszövetséggel tárgyaltak, így biztosított, hogy a hazai sportolókat minél közelebb tudják hozni a közönséghez.

Kiemelte, a BL-közvetítések során keddenként és szerdánként is első választóként igyekeznek a legizgalmasabb mérkőzéseket sugározni, de a nézők felvételről is láthatnak összecsapásokat, s jelentkeznek összefoglalókkal is. A július 26-i Formula–1-es Magyar Nagydíj már az M4-en lesz látható, továbbá a pénteki szabadedzéseket, illetve a betétfutamokat is élőben sugározzák. A csatorna jövőbeli kiemelt tartalmainak a labdarúgó Bajnokok Ligája, a Forma-1 és a hazai labdarúgó bajnokság mellett a jövő évi riói olimpia és a labdarúgó Eb közvetítését jelölte meg.

HAJDÚ B.: TARTOK A FINNEK ELLENI MÉRKŐZÉSTŐL

– Mi csábította vissza a Magyar Televízióhoz, illetve egész pontosan az M4 Sportcsatornához?
– Nem gondolom, hogy egy új csatornát a benne szereplő riporterek miatt néznek vagy hallgatnak – természetesen el tudja rontani vagy fel tudja dobni egy közvetítés élvezeti értékét a riporter. Azt gondolom, hogy tartalmilag lesz súlya az M4-nek, elsősorban az én esetemben például a Bajnokok Ligájának vagy a magyar kupacsapatok szereplésének. Tehát nem kellett sokat gondolkodnom, hogy vajon akarok-e három év után BL-mérkőzést közvetíteni vagy nem – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Hajdú B. István.

 

– A finn magyar lesz amivel visszatér és mint megtudtam, ez dupla premier lesz. Nehezen hihető, de idegenbeli magyar válogatott meccset még nem közvetített televízióban.
– Úgy emlékszem, nem. Nagyon sokat jártam külföldön, az MTV színeiben voltam Európa-bajnokságon is, volt egy időszak, amikor itthon rendezett összes 1–1-es meccset én közvetítettem, bármelyik csapattal is játszottunk – Svájccal, Angliával, Romániával. Külföldön valahogy még nem voltam válogatott meccsen televíziósként, de rádiósként már igen, például Bukarestben is ott voltam a románok elleni meccsen. Nem gondoltam volna, hogy huszonnégy év múlva azt mondom, hogy premier előtt állok, de ez így van.

– A válogatott gondoskodhat arról, hogy győztes meccsen debütálhasson.
– Egészséges optimizmussal léphet pályára a magyar válogatott. Tartok ettől a mérkőzéstől, hiszen annyiszor volt szerencsénk a finnek ellen, hogy lehet, hogy egyszer balszerencsénk lesz. Azt hiszem, hogy a két csapat között most van egyfajta tudáskülönbség, ami a mieink javára szól. Innentől kezdve nagyon értékes döntetleneket lehet játszani, de igazi értéke csak a három pontoknak van. Ha megnézzük, hogy milyen ellenfeleink lesznek még, akkor azt kell mondanom, hogy Finnországban nyerni – annak a csapatnak, amelyik tovább szeretne jutni a selejtezőn – szinte kötelező. Majdnem olyan, mint ha Feröer ellen játszanánk. De az is ugye milyen nehéz volt.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik