Női vb: ki legyen az ötödik? Kérdezzük meg Marozsánt!

Vágólapra másolva!
2015.06.27. 14:46
A kanadai női labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében a német válogatott 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte a francia nemzeti csapatot, s ezzel bejutott a legjobb négy közé. A meccs után Silvia Neid, a nationalelf szövetségi kapitánya érdekes kulisszatitkot osztott meg a sajtó képviselőivel.

A lefújás utáni percekben a német szakember játékosaival egyeztetve kijelölte a tizenegyesrúgókat, de ötödik jelentkező nem akadt.

„Voltak, akik azonnal jelezték, szeretnének lőni. Mások lehajtott fejjel a földet nézték. Csak négy játékosom vállalta a tizenegyest” – mondta Neid, akinek Lena Gössling, a VfL Wolfsburg középpályása sietett a segítségére.

Az Európa-bajnok és kétszeres BL-győztes játékos felvetette, mi lenne, ha megkérdeznék Marozsán Dzsenifert, szeretne-e lőni. A magyar származású játékos a meccs végén fájlalta a lábát, a megbeszélés idején a pálya más pontján tartózkodott, ennek ellenére örömmel fogadta el a lehetőséget.

„Nem félek a tizenegyesektől, azonnal igent mondtam” – emlékezett vissza Marozsán, hogyan reagált a hozzá odarohanó Gössling kérdésére. Az 1. FFC Frankfurt játékosa a világbajnokság előtt bokasérülést szenvedett, amelyből még mindig nem épült fel teljesen, így az egyenes kieséses szakaszban a svédek és a franciák ellen is csak a szünetben állt be.

Marozsán negyedik német játékosként állt a labda mögé, és higgadtan értékesített tizenegyese után csapata 4–3-as előnybe került, majd 5–4-re nyert.

A németek az (álom)elődöntőben a kétszeres világbajnok Egyesült Államokkal találkoznak.

Legfrissebb hírek

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Nem bírt Fehéroroszországgal, kiesett a C-ligába a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.06.03. 21:58

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40
Ezek is érdekelhetik