Játékossors: az FTC korábbi támadója hazatérne Irakból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.17. 18:26
null
Ionescu tavaly áprilisban még pályára lépett a Fradiban, majd „eltűnt” (Fotó: NS-archív)
Andrei Ionescu, a Ferencváros korábbi labdarúgója távozik az iraki élvonalban szereplő Naft Al-Dzsanubtól, mivel – bár jól érezte magát Ázsiában – szíve szerint újra Európában futballozna.

Andrei Ionescu a 2013–2014-es szezont a Ferencvárosban fejezte be. A román támadót Ricardo Moniz vitte a zöld-fehérekhez, de tavaly tavasszal még Thomas Doll is adott neki játéklehetőséget.

Ionescu azonban tavaly nyáron „eltűnt”, a klub akkor nem adott róla tájékoztatást, ám az biztos, hogy ebben az idényben már nem volt Fradi-játékos, 2014 októberében pedig Irakba szerződött, ahol aláírt a Naft Al-Dzsanubhoz. A játékos szerződése a hónap végén azonban lejár, szeretne hazatérni.

„Nyolc hónapot töltöttem Irakban, de őszintén megmondom, elképesztően meleg volt ott, és az edzések is teljesen mások, mint Európában, ezért úgy döntöttem, hogy hazatérek – mondta Ionescu a sport.ro-nak. – Miután elhagytam a Ferencvárost, megműtöttek, az átigazolási időszak pedig lejárt Európában, a menedzserem pedig azt mondta, vannak ajánlataim Ázsiából.”

„Szaúd-Arábiából és Katarból is kerestek, de én úgy döntöttem Irakban folytatom, mert tetszett ez a lehetőség, és nem is bántam meg, hogy itt voltam. Nagy meglepetés volt, amit itt tapasztaltam. A rangadókon megtelnek a stadionok, huszonötezer ember volt kint az egyik meccsünkön. A színvonal sem rossz, és örültem neki, hogy rendszeres játéklehetőséghez jutottam.”

Ionescu ennek ellenére mindenképpen szeretne újra Európában játszani. Belga és holland második ligás ajánlatai vannak, valamint Magyarországról is keresték, de azt mondta, ha már Kelet-Európában játszik, inkább hazatérne Romániába.

Legfrissebb hírek

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
2 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
3 órája

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
4 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
5 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:24

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28
Ezek is érdekelhetik