FIFA: a korábbi brazil sztár jelöltetni akarja magát elnöknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 10:24
A korábbi brazil futballsztár, Zico formálisan bejelentette, hogy jelöltetni szeretné magát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára.

A 62 éves Zico már közvetlenül a jelenlegi FIFA-elnök, Joseph Blatter múlt keddi lemondása után jelezte, hogy gondolkodik a jelölés lehetőségén, szerdai, Rio de Janieróban tartott sajtótájékoztatóján pedig be is jelentette döntését. Azt ugyanakkor hozzátette, ahhoz, hogy sikerrel járhasson, változtatni kell a jelenlegi szabályokon, a mostaniak mellett ugyanis nem lát esélyt a győzelmére. A FIFA előírásai szerint már a jelöléshez szükség van öt tagszövetség ajánlására, ami neki nincs meg.

A legendás játékos a sajtóeseményen beszélt arról is, hogy szerinte a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) jelenlegi elnöke, Marco Polo Del Nero tudott azokról a korrupciós ügyekről, melyek miatt elődjét, José Maria Marint két hete Zürichben, a FIFA kongresszusát megelőzően letartóztatták.

„Ez a két ember együtt dolgozott a brazil szövetségben azokban az időkben, amikor a korrupciós ügyek zajlottak – mondta Zico. – Nem hiszem, hogy az õ barátságuk Marin letartóztatásakor megszakadt volna.”

Del Nerónak az üggyel kapcsolatban kedden volt jelenése a brazil országgyűlés egyik bizottsága előtt, s ott kijelentette, nem gondol a lemondásra, mert őt senki sem vádolja semmivel. Egyes sajtóhírek szerint ugyanakkor ő és Ricardo Teixeira korábbi CBF-elnök is központi figurája egy jelenleg is zajló amerikai nyomozásnak, mely pénzmosás, csalás és korrupció gyanúja miatt folyik.

Blatter megüresedő posztjára Zico előtt csak legutóbbi kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg „jelentkezett be” hivatalosan. A rendkívüli elnökválasztó kongresszust július közepén jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. A BBC szerdai információi szerint december 16-án kerülhet rá sor.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
7 perce

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
12 órája

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
20 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik