Francia Ligakupa: Cavani és Ibra duplájával PSG-diadal

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 23:03
null
Zlatan Ibrahomovic két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez (Fotó: Reuters)
A francia labdarúgó Ligakupa szombat esti döntőjében a címvédő Paris Saint-Germain 4–0-ra legyőzte a Bastiát.


Az esélyesebbnek vélt PSG már az első perctől kezdve beszorította a Bastiát, amely nem is bírta sokáig a rohamot, és a 21. percben hátrányba is került: Sébastien Squillaci a tizenhatoson belül buktatta a betörni készülő Ezequiel Lavezzit, amiért a játékvezető egyből pirosat adott a Bastia 34 esztendős hátvédjének.

A büntetőt Zlatan Ibrahimovic végezte el, és nem is hibázott, mértani pontossággal a jobb felső sarokba lőtte a labdát (1–0).

A 41. percben ismét a svéd volt a főszereplő, a beadás után rosszul kifejelt labdát mellel maga elé tette, majd egy pattanás után laposan, 18 méterről kilőtte a kapu jobb alsó sarkát (2–0).


A második játékrészben visszavett a PSG. Nagy helyzetre egészen a 70. percig kellett várni, ekkor Marco Verratti lövését hárította Alphonse Aréola kapus, nem sokra rá pedig Marquinhos próbálkozását kellett ismét bravúrral védenie.

A 81. percben jött a kegyelemdöfés, Edinson Cavani egy mesterien betekert labdát fejelt a hálóba (3–0). A 90. percben Cavani megszerezte csapata negyedik, önmaga második találatát. A támadó Ibrahimovictól kapott fantasztikus passzt, a ziccert nem is hibázta el, higgadtan a hosszúba passzolta a labdát a tehetetlen Aréola mellett (4–0).

Fölényes győzelmével a Paris Saint-Germain története során ötödik Ligakupa-trófeáját szerezte meg.

FRANCIA LIGAKUPA
DÖNTŐ

Bastia–Paris Saint-Germain 0–4 (Ibrahimovic 21., 41. – az elsőt 11-esből, Cavani 81., 90.)


Bastia vs PSG (0-4) Full Highlights 11_04_2015... by Match-Interview

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24
Ezek is érdekelhetik