Játékossors: a KuPS-ban folytatja az egykori ász, Adu

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 08:24
Nem is olyan régen még az egyik „új Pelének" tartották az amerikai Freddy Adut, aki sorra döntötte választott hazájában a korrekordokat gólok és pályára lépések tekintetében, de már „csak” a finn Kuopion Palloseura kínált számára szerződést.

A még mindig csak 25 éves, ghánai származású csatárt a télen elengedte a szerb Jagodina, a finnek most egyéves szerződést kötöttek vele. Adu a DC Unitedben tűnt fel, 14 évesen már betalált a felnőttek között a bajnokságban, majd hamarosan a válogatottban is bemutatkozott, és kis híján a Manchester Unitedhez került, de nem kapta meg a munkavállalási engedélyt.

Első európai klubként végül az érte 1.5 millió eurót áldozó Benfica csapott le rá 2007-ben, ám onnantól a karrierje lényegében vesszőfutás. Sehol sem sikerült gyökeret vernie, pedig Portugália (a Belenensesnek kölcsönadták) után megfordult Franciaországban (AS Monaco), Görögországban (Arisz Szaloniki) és Törökországban is (Caykur Rizespor). Egy átmeneti hazai kitérőt (Philadelphia) követően Brazíliában (Bahia), majd legutóbb Szerbiában is gyorsan kitelt a hitele. Nyári érkezését követően a Jagodinában egy honi kupameccsen csereként 13 perc jutott számára. Ezek után nem csoda, hogy Adu – ha csak átmenetileg is – más vizekre evezett, egy washingtoni bárban showmankedett.

Adu már a nyolcadik országban futballozik, ez karrierje 11. klubja. Előbb-utóbb csak befut valahol…

A JÁTÉKOS BŐVEBB PORTRÉJÁT ITT OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik