NS: Dárdai pezsgőt bontott; Sidibe a paradicsomban - hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 23:47
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Ugyanaz a pécsi srác vagyok, mondta Somogyi Zsoltnak Dárdai Pál a Hertha Mainz elleni 2–0-s győzelmének másnapján. A csak a Nemzeti Sportnak adott interjúban többek között a csapatmunka fontosságáról, a körülötte lévő felhajtásról és egy üveg behűtött pezsgőről és közel száz nem fogadott hívásról is beszélt

Egy nap a paradicsomban: a Belekben ideális körülmények között edzőtáborozó Debrecen légiósát, Ibrahima Sidibét a helyszínről tudósító Borbola Bence kísérte ébredéstől takarodóig. Többek között az is kiderült, hogy a támadó az étteremben és a zenét illetően sem válogatós

Még javában tart a felkészülési időszak, ám élvonalbeli csapataink már eddig is sok mérkőzést vívtak magyar és külföldi csapatok ellen. Kíváncsiak voltunk, eddig milyen az NB I-es csapatok mérlege

Amíg Hollandiában jól ismerik a nálunk futballozó honfitársaikat – sőt, arrafelé meglepetést keltett Jack Tuijp itteni betlizése –, Szerbiában és Horvátországban alig. A magyarországi légiósokról szóló sorozatunk második része

A csapatával Bundesliga-bajnoki címet nyerő kötöttfogású világbajnok, Kiss Balázs otthagyta az egész városra kiterjedő ünneplést, hogy az itthoni edzésekről se maradjon le. S hogy miről mondott le? Még egy traktor után kötött trágyázógépen is utazhatott volna

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A fontos és nagy gólok mestere Szoboszlai Dominik; Egyre közelebb a pótselejtezőhöz Magyarország

E-újság
2025.10.16. 23:22

A csönd tisztelete – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.16. 23:16
Ezek is érdekelhetik