Felkészülés: Korcsmár Zsolt besegített csapata góljába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.31. 21:00
Nemcsak a magyar labdarúgócsapatok, hanem Európa sok más klubja is készül a tavaszi bajnoki rajtra. Szombaton is sok felkészülési mérkőzést rendeztek, több helyen magyar szereplőkkel.

Korcsmár Zsolt jobbhátvédként kezdett a Fürthben a Bochum ellen, és szerepe volt csapata 30. percbeli egyenlítő góljában. A magyar válogatott játékost a 64. percben öt társával együtt lecserélték, a végeredmény 1–1 lett.Korcsmár Zsolt jobbhátvédként kezdett a Fürthben a Bochum ellen, és szerepe volt csapata 30. percbeli egyenlítő góljában. A magyar válogatott játékost a 64. percben öt társával együtt lecserélték, a végeredmény 1–1 lett.

Bőle Lukács az első félidőt töltötte a pályán a román Iasiban, amely 1–1-re végzett az üzbég Bunyodkorral a két csapat törökországi mérkőzésén.

Kalmár Zsolt (Leipzig) a 80. percben, Vanczák Vilmos (Sion) a 83.-ban lépett pályára. Az ő csapataik is döntetlent játszottak: a Sion a szintén svájci Chiassóval (0–0), a lipcseiek az Aalennel (1–1).

A Salzburg az ezúttal pihenőt kapó Gulácsi Péter nélkül, a második félidőben 15 perc alatt mesterhármast elérő Massimo Bruno vezérletével szórta meg katari ellenfelét (5–0).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Greuther Fürth (német)–Bochum (német) 1–1
Al-Dzsais (katari)–Salzburg (osztrák) 0–5
RB Leipzig (német)–Aalen (német) 1–1
Chiasso (svájci)–Sion (svájci) 0–0
CSMS Iasi (román)–Bunyodkor (üzbég) 1–1

Kalrsruhe (német)–FSV Frankfurt (német) 3–0
Union Berlin (német)–Esbjerg (dán) 1–2
St. Pauli (német)–Silkeborg (dán) 3–0

Szpartak Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) 2–3
Rijeka (horvát)–Dnyipro (ukrán) 1–4
Pogon Szczecin (lengyel)–CS U Craiova (román) 0–0
Slovan Liberec (cseh)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–1
Senica (szlovák)–Opava (cseh) 4–2
Zbrojovka Brno (cseh)–DAC (szlovák) 2–0

Steaua Bucuresti (román)–Sturm Graz (osztrák) 0–2
Slask Wroclaw (lengyel)–Altach (osztrák) 3–0
LASK Linz (osztrák)–Spartak Trnava (szlovák) 2–1
Rapid Wien (osztrák)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–1
Locarno (svájci)–Young Boys (svájci) 1–3
Grasshoppers (svájci)–Wohlen (svájci) 2–1
Thun (svájci)–Servette (svájci) 1–0
Luzern (svájci)–Lugano (svájci) 3–1

Atvidaberg (svéd)–Djurgarden (svéd) 0–2
Elfsborg (svéd)–Nordsjaelland (dán) 2–1
Häcken (svéd)–Helsingborg (svéd) 1–2
Halmstad (svéd)–Kalmar (svéd) 2–0
Odd (norvég)–Vestsjaelland (dán) 0–1
Bryne (norvég)–Haugesund (norvég) 2–1
Kongsvinger (norvég)–Vaalerenga (norvég) 1–1

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
23 órája

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:31

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

Felkészülés: az MTK kikapott Szlovéniában a Craiovától

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 13:08
Ezek is érdekelhetik