Eurofutball: volt újpestié volt az utolsó európai gól 2014-ben, kupasikert ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.01. 17:20
Nem sok labdarúgó-mérkőzést rendeztek az óév utolsó napján az európai pályákon. A jelentősebb sorozatok közül a Török Kupában rendeztek csoportmeccseket, valamint lejátszották az izraeli Totó-kupa fináléját is.

Az izraeli Totó-kupa döntője magyar idő szerint 18.30-kor kezdődött, és a Maccabi Tel-Aviv 2–1-re legyőzte a Josszi Benajunt is soraiban tudó Maccabi Haifát.

A találkozón 1–1-es állásnál a 81. percben a hazaiak kaptak tizenegyest, amelyet a korábban Újpesten és a Videotonban is futballozó szerb középpályás, Nikola Mitrovics vállalt el, és értékesített is.

A kupa ezzel a Maccabi Tel-Aviv vitrinjébe került, de a csapat nem ülhet a babérjain, hiszen a bajnokságban címvédőként 15 forduló után egyelőre csak a második helyen áll 33 ponttal, hátránya két pont a Hapoel Kirjat Smona mögött. A Maccabi Haifa a negyedik a ligában, de 19 szerzett pontja igen kevés, jelentős lemaradásban van a harmadik, 31 pontos Hapoel Beer Sevával szemben.

Ami pedig a 2013 nyarán a Videotontól Tel-Avivba szerződő Mitrovicsot illeti, a 27 éves futballista nagyszerű formában futballozik, az előző szezon után a 2014–2015-ös idényben is alapembere az izraeli topcsapatnak.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Távozott csapatától a Ferencvárosba tartó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 19:40

A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:03

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

„Köszönjük Magyarországnak, hogy otthont ad izraeli kluboknak és a válogatottnak!”

Minden más foci
2025.07.04. 13:56

Másodedzőként tért vissza Újpestre a szerb középpályás

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 16:07

Nem tudott nyerni a Spurs, elveszítette veretlenségét az Eintracht, újra élen a Lazio az El-ben

Európa-liga
2024.12.12. 23:21

Már nem hibátlan a Lazio az El-ben; Debrecenben szerezte meg első pontjait a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.11.28. 21:00
Ezek is érdekelhetik