UEFA: biztosra mehet Platini, nincs kihívója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 15:05
Szinte biztosra vehető, hogy márciusban harmadik ciklusára is megválasztják az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platinit, ugyanis a szervezet hétfői közlése szerint ő az egyedüli jelölt.

Az UEFA vezető tisztségére december 24-ig lehetett jelentkezni, a határidőig pedig csak a francia sportvezető kandidált a posztra.

Platinit 2007-ben választották meg az UEFA elnökének, majd négy évvel később is bizalmat kapott, Bécsben pedig – immár harmadszor – 2019-ig választhatják meg elnöknek.

Az elmúlt négy évben a Platini-érában az UEFA többek között bevezette a pénzügyi fair play szabályát, azaz a klubok annyit költhetnek, amennyit bevételük lehetővé tesz, illetve az ő ötlete volt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot rendhagyó módon 13 ország egy-egy városában rendezzék.

Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik