FIFA: a spanyol szövetség elnöke ellen is vizsgálat indult

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 15:15
Sajtóinformációk szerint magas rangú tisztségviselőkre is kiterjesztette nyomozását a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága.

A Die Welt és a Telegraph értesülése szerint a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó vizsgálattal összefüggésben a spanyol szövetség elnökét, Ángel María Villart, valamint a belga Michel D’Hooghe-t is ellenőrzik. A brit lap úgy tudja, a thaiföldi Worawi Makudi ellen is vizsgálat folyik. Mindhárman tagjai a FIFA végrehajtó bizottságának.

„Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk ezeket a híreket. Ez a független etikai bizottságra tartozik” – mondta csütörtökön a FIFA egyik szóvivője.

Az oroszországi és a katari helyszínkijelöléssel kapcsolatos vizsgálat két főszereplője, az etikai bizottságot vezető Hans-Joachim Eckert és az etikai bizottság vizsgálati részlegének vezetője, Michael Garcia a múlt héten annyit közölt, hogy „egyes személyek ellen is formális vizsgálat indult”, neveket azonban nem említettek.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik