Galatasaray: Sneijder három hónapja nem kapott fizetést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 17:25
Wesley Sneijder, a Galatasaray futballistája megerősítette a De Telegraaf értesüléseit, miszerint ügynöke kapcsolatba lépett klubja vezetőivel, akiktől a játékos három hónapja nem kapott fizetést.

A holland lap pénteken számolt be arról, hogy a holland válogatott középpályás hónapok óta nem kapott fizetést, ami jelenlegi (2016 júniusáig szóló) szerződése felmondására is jogosíthatja, azaz januárban akár ingyen válthatna klubot. A játékos megerősítette, ügynöke már tárgyal a Galatasaray képviselőivel.Galatasaray képviselőivel.

„A klub keményen dolgozik, hogy lendítsen az anyagi helyzetén. Az ügynökségem kapcsolatba lépett velük, a megoldáson dolgoznak. Én jelenleg csak a válogatott szereplésre szeretnék koncentrálni” – idézi a De Telegraaf Sneijdert.

A Galatasaray elnöke, Ünal Aysal elismerte, a klub adóssága halmozódott az utóbbi időben, így nem tervez indulni a következő választáson, sőt, attól tart, hogy a pénzügyi fair play szabályainak értelmében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is szankcionálhatja a klubot.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24

Nem sikerült szépen a BL-visszatérés, Sallai Rolandék csúnya vereségbe szaladtak bele Németországban

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 23:02

Sallai Roland nyolc év után ismét a BL-ben futballozhat

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:14
Ezek is érdekelhetik