FIFA: újabb ellenfele lehet Blatternek az elnökválasztáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 14:31
Komolyan fontolgatja az indulást a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért Harold Mayne-Nicholls, a FIFA technikai bizottságának korábbi vezetője.

Az 53 éves sportvezető, aki korábban a chilei szövetséget irányította, egy spanyol lapnak adott interjúban beszélt arról, hogy gondolkodik a jelölésen, ám mint mondta, még rengeteg ideje van dönteni.

„Nem szükséges január 28-a előtt határoznom a kérdésben, mert a választás csak május 29-én lesz – mondta Mayne-Nicholls, hozzátéve, még négy hónapja van arra, hogy egyeztessen és mérlegelje a lehetőségeit. – Amennyiben valaki indul a tisztségért, az a dolga, hogy a 209 tagországból 105-öt meggyőzzön, mert erre van szükség a győzelemhez.”

Mayne-Nicholls volt az első a FIFA-ban, aki a 2022-es katari rendezés ellen érvelt. Tagja volt annak a testületnek, amely értékelte a rendezésre kandidáló országokat, és listája utolsó helyére tette Katart az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Dél-Korea mögé.

A chilei sportvezető a harmadik jelöltje lehet az választásnak: mostanáig a jelenlegi elnök Joseph Blatter, illetve Jérome Champagne jelezte, hogy harcba száll a posztért.

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik