FIFA: a főtitkár szerint lesz majd férfi-vb is műfüvön

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 11:55
„Inkább előbb, mint utóbb” rendeznek majd férfi labdarúgó-világbajnokságot is műfüvön, nem csak nőit – írta a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján Jérome Valcke.

A főtitkár azért szólalt meg az ügyben, mert a jövő évi kanadai női vb-n érintett játékosok közül majdnem negyvenen keresetet nyújtottak be Ontarióban az emberi jogok bíróságához, mivel ellenzik, hogy műfüves pályákon bonyolítsák le a tornát. Szerintük ez a borítás amellett, hogy sérülésveszélyes, „másodosztályú, diszkrimináló és illegális”.

Valcke hangsúlyozta, nem pénzkérdésről van szó, és nem is arról, hogy különbséget tennének a férfi és a női futball között, egyszerűen a kanadai klíma miatt rendezik műfüvön a női vb-t.

„Szeretnénk a teljes torna alatt csúcsminőségű gyepet biztosítani” – fogalmazott a főtitkár, hozzátéve, hogy Kanadában elhúzódhat a tél, hiába rendezik a tornát június 6. és július 5. között.

Vancouver, Winnipeg, Ottawa, Montreal, Moncton és Edmonton ad otthont mérkőzéseknek. Utóbbi városban nem ritka, hogy még áprilisban is havazik. A kanadai szövetség eleve úgy pályázott, hogy a többek között a döntő helyszínéül kijelölt vancouveri BC Place Stadionban műfüves borítás lesz.

Valcke úgy fogalmazott, hogy inkább előbb, mint utóbb a férfi vb-t is rendezhetik műfüvön, de az biztos, hogy a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari torna találkozóit hagyományos borításon játsszák.

A FIFA elnöke, Joseph Blatter augusztus elején úgy nyilatkozott, hogy a műfű a labdarúgás jövője.

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik