Felkészülés: Neymar négy góljával nyertek a brazilok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.14. 14:39
null
A brazilok Japán elleni meccse Neymarról szólt (Fotó: Action Images)
A brazil labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Szingapúrban 4–0-s győzelmet aratott Japán felett. A selecao mind a négy gólját a Barcelona támadója, Neymar szerezte, aki 40. találatával a nemzeti csapat örök góllövőlistáján Bebetót megelőzve feljött az ötödik helyre.

Ugyan három góljánál is kiváló passzt kapott a társaitól, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Neymar egyedül nyerte meg a brazil válogatott Japán elleni előkészületi találkozóját.

A Barcelona támadója bő tíz perc elteltével szabadrúgásból még csak a lécet találta el, a 18. percben azonban – miután elhúzta a kapus mellett a labdát – már a kapuba emelt Diego Tardelli kiváló ütemű indítását követően (0–1).

Az első félidőben újabb gól nem született, a második játékrészben viszont elkápráztatta a nagyérdeműt a remek napot kifogó Neymar, aki a szünet után három perccel a csereként beálló Philippe Coutinho kiugratása után passzolt a bal alsó sarokba (0–2).

A mesterhármas már a brazil klasszis következő villanásakor megszülethetett volna, de ekkor nagy helyzetben még csak az oldalhálót találta el, a 77. percben azonban összejött a harmadik – Coutinho lövése után a kapusról kipattanó labdát hét méterről az üres kapuba pofozta (0–3).

Négy percre rá jött a kegyelemdöfés, Kaká – aki néhány másodperccel korábban a lécre fejelt – bal oldali beadása után Neymar a kapus mozgásával ellentétes irányba a kapu jobb oldalába bólintott (0–4).

A 22 éves támadó 40 gólnál jár a brazil válogatottban, amivel a 39 találatot számláló Bebetót megelőzve feljött a selecao mindenkori góllövőlistájának ötödik helyére. Már csak Pelé (77), Ronaldo (62), Romário (55) és Zico (48) van előtte.

És ha már Romário szóba került: 2000 októberében (Venezuela ellen) legutóbb ő volt képes egy meccsen négy gólt szerezni címeres mezben – nem ma volt.

Neymar a hivatalos mérkőzéseken 199 gólnál és 99 gólpassznál jár profi pályafutása során, a brazil válogatott pedig Dunga újbóli regnálása óta mind a négy meccsét megnyerte, sőt még gólt sem kapott.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Japán–Brazília 0–4
(0–1)
Szingapúr, Nemzeti Stadion. Vezette: A'Qashah (szingapúri)
JAPÁN: Kavasima – Ota, Siotani, Szakai – Morisige, Tanaka (Hoszogai, 70.), Tagucsi, Morioka (Honda, a szünetben), Sibaszaki (Szuzuki, 84.) – Okazaki, Kobajasi (Muto, 52.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre
BRAZÍLIA: Jefferson – Danilo (Mário Fernandes, a szünetben), Miranda, Gil, Filipe Luís – Luiz Gustavo (Souza, 72.), Elias (Kaká, 76.) – Willian (Everton Ribeiro, a szünetben), Oscar (Coutinho, a szünetben), Neymar – Diego Tardelli (Robinho, 65.). Szövetségi kapitány: Dunga
Gólszerző: Neymar (18., 48., 77., 81.)

Dél-Korea–Costa Rica 1–3 (Li Dong Guk 45., ill. C. Borges 38., 47., Duarte 77.)

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
4 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
6 órája

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
12 órája

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
12 órája

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37
Ezek is érdekelhetik