NS: a Barca bevenné Párizst; hibátlan Videoton - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.29. 23:26
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Folytatódik a Bajnokok Ligája. A Barcelona Párizs bevételére készül, és ebben a sorstól is nagy segítséget kapnak Lionel Messiék, hiszen Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt nem játszhat. Minden, amit a BL keddi játéknapjáról tudni érdemes.
Folytatódik a Bajnokok Ligája. A Barcelona Párizs bevételére készül, és ebben a sorstól is nagy segítséget kapnak Lionel Messiék, hiszen Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt nem játszhat. Minden, amit a BL keddi játéknapjáról tudni érdemes.

Kilenc forduló után is hibátlan a Videoton. Galambos Dániel elemzéséből kiderül, hogy azért, mert posztonként sorba véve egyszerűen nincs gyenge pontja a listavezetőnek... Az eddigi idényeiben is szépen termelő Nikolics Nemanja pedig kimagasló meccs/gól mutatóval vezeti a góllövőlistát.

Kondás Elemér nem először hivatkozott mentális okokra a Debrecen bukdácsolása kapcsán. Megvizsgáltuk, ezen a fronton mit lehet tenni.

Vajda György a Ferencváros játékát analizálta, és arra jutott, hogy hiánycikk a Fradiban a kreativitás.
Sallói István nem gondolta volna, hogy a válogatott mellett fog dolgozni, de mert hívást kapott Dárdai Páltól, egyből tudta, hogy jönnie kell – új munkájáról Pietsch Tibornak mesélt.

Cristiano Ronaldót a sajtó egy része állandóan Manchesterben kívánja látni. Megnéztük, mennyi a realitása a madridi aranylabdás újabb angliai szerződésének.

Fazekas-Zur Krisztina gyermeket szült, európai körúton járt, amúgy férjével Kaliforniában él, idehaza alig látni. De most visszatér a vízre, és máris kezdi a felkészülést 2015-re.

Grosics Gyula júniusi halála óta betöltetlen a tizenkettedik hely a Nemzet Sportolói között. Hamarosan döntés születhet az ügyben. Körképünkben megnéztük, kik lehetnek esélyesek a megtisztelő címre.

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
38 perce

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
14 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50
Ezek is érdekelhetik