Svájc: Vanczák nem élete legjobb meccsét játszotta

Vágólapra másolva!
2014.08.17. 16:43
A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a Vanczák Vilmossal felálló Sion kétgólos hátrányból kiegyenlített a címvédő Basel ellen, de Andris Vanins öngóljának következtében végül 3–2-es vereséget szenvedett.

A svájci Blick szöveges tudósítása szerint a kilencedik percben sárga lapot kapó magyar válogatott védő nem élete legjobb meccsén van túl, ráadásul a rögzített játékhelyzetek során többször is lesen feledkezett.

A középmezőnyhöz tartozó Sion három forduló után először kapott ki, míg a Basel visszavette a vezetést a tabellán a szombaton döntetlent játszó Zürichtől.

A DVSC-Teva Európa-liga-ellenfele, a Young Boys a Mvogo – Hadergjonaj, Von Bergen, Rochat (Wüthrich, a szünetben), Sutter – Sekou Sanogo, Gajics – Steffen (Nuzzolo, 61.), Costanzo, Nikci (Bertone, 80.) – Frey összeállításban lépett pályára a sereghajtó Vaduz elleni mérkőzésén, és a 21. percben a gólfelelős Michael Frey találatával szerezte meg a vezetést. A végeredményt a második félidő elején Renato Steffen állította be.

A sorozatban második győzelmüket arató sárga-feketék – akik csütörtökön 19.30 órás kezdéssel fogadják a Debrecent az Európa-liga playoffkörének első mérkőzésén– feljöttek a negyedik helyre.

SVÁJC, 6. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Aarau–Grasshoppers 1–2
Luzern–Zürich 1–1
Vasárnapi mérkőzések
Sion–Basel 2–3
Thun–St. Gallen 3–1
Vaduz–Young Boys 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Basel
6
5
0
1
15–8
+7
15
2. FC Zürich 6 4 1 1 11–8 +3 13
3. Thun 6 3 1 2 11–9 +2 10
4. Young Boys 6 2 3 1 11–6 +5 9
5. St. Gallen 6 2 2 2 9–9 0 8
6. Sion 6 2 2 2 5–5 0 8
7. Aarau 6 1 3 2 7–8 –1 6
8. Grasshoppers 6 1 2 3 5–10 –5 5
9. Luzern 6 0 4 2 5–9 –4 4
10. Vaduz 6 0 2 4 3–10 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik