Mint a megye II-ben: két papír, egy csatár - eltiltás Ruandának

Vágólapra másolva!
2014.08.18. 18:06
null
A kongóiak francia kapitányának feltűnt, hogy a ruandai 9-es, Daddy nagyon hasonlít Tadyre
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség a 2015-ös Afrika-kupa selejtezősorozata közben kizárta Ruandát. Az ok meglepő: a ruandai válogatott egyik játékosa nem az, akinek máshol kiadja magát – vagy máshol nem az, akinek Ruandában kiadja magát... A közép-afrikai ország helyén a Kongói Köztársaság folytathatja a szereplését az ANK selejtezőin.

 

Az Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező második fordulójának első meccsén a Kongói Köztársaság hazai pályán 2–0-ra legyőzte Ruandát, a visszavágót azonban Kigaliban a rivális nyerte ugyancsak 2–0-ra, és a tizenegyesek a hazaiaknak kedveztek.

A beszámolók szerint ugyanakkor a kongóiak francia kapitányának, Claude Le Roy-nak a ruandai csatár, Daddy Birori – aki az első körben amúgy Líbiának mesterhármast vágott – rendkívül ismerős volt. Nem véletlenül: mint utóbb kiderült, a korábban a Kongói Demokratikus Köztársaság kapitányaként dolgozó szakember a DK-beli Vita Clubban láthatta már a támadót, csakhogy ott Tady Etekiama Agiti néven futott.

A CAF a játékos, illetve Ruanda, a Kongói Köztársaság és a Kongói DK képviselőinek meghallgatása és a dokumentumok áttekintése után bizonyítottnak látta, hogy Birori két útlevéllel és – ami a lényeg – két néven két eltérő személyiséggel, két születési időponttal rendelkezik.

A CAF ezért további intézkedésig rögtön eltiltotta Birorit/Etekiama Agitit és kizárta a ruandai válogatottat. Utóbbi helyén az ANK-selejtezők harmadik fordulójában Le Roy csapata folytatja szeptembertől, és próbálhatja meg kiharcolni a részvételt a marokkói kontinensviadalra Nigéria, Dél-Afrika és Szudán ellen.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Kamerun nem bírt Eswatinivel, Madagaszkár kiütéssel nyert

Foci vb 2026
2025.03.19. 19:29

Kerékpár: a ruandai körverseny után dönt az UCI az országúti vb sorsáról

Kerékpár
2025.02.15. 11:03

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Paralimpia 2024: két kongói paraatléta eltűnt Párizsban

Párizs 2024
2024.09.10. 14:16
Ezek is érdekelhetik