Egy életre eltiltaná a PSG elnöke a Mottát lefejelő brazilt

Vágólapra másolva!
2014.08.16. 21:45
null
Thiago Motta magán viseli a lefejelés nyomait (Fotó: 101greatgoals.com)
A pályán veszített, az öltözőfolyosón nyert Brandao, a Paris Saint-Germaintől 2–0-s vereséget szenvedő Bastia csatára, aki a mérkőzést követően lefejelte Thiago Mottát, a hazaiak középpályását. Az olasz válogatott labdarúgónak az incidens folyományaként elképzelhető, hogy eltört az orra.

A Sahtar Doneck és az Olympique Marseille korábbi csatára – aki idén nyáron a Saint-Étienne-től szerződött a Bastiához – nehezen viselte, hogy csapata 2–0-ra kikapott a címvédő PSG vendégeként a francia bajnokság 2. fordulójában.

A 34 éves csatár a meccs után megvárta a játékoskijáróban az ünneplésből visszatérő PSG-játékosokat, így Thiago Mottát is, akit azzal a lendülettel le is fejelt, majd a vendégek öltözőjébe igyekezett.

Az olasz középpályás utánament a brazilnak, de néhány csapattársa és a helyszínen tartózkodó személyzet megfékezte. A francia sajtó szerint a két játékosnak nem először gyűlik meg a baja egymással.

„Brandao megvárta az öltözőfolyosón Thiago Mottát, és lefejelte őt. Egy életre el kell tiltani” – háborgott Nasszel al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke.

Az ügynek várhatóan lesz következménye.

BRANDAO GAZTETTE

THIAGO MOTTA VÉRZŐ ORRA

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
16 órája

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Egy amerikai üzletasszonyra vár a Lyon élvonalbeli tagságának megmentése

Francia labdarúgás
2025.06.30. 10:16

Messiéknek esélyük sem volt, a PSG könnyedén jutott a klub-vb negyeddöntőjébe

Klub-vb
2025.06.29. 19:55
Ezek is érdekelhetik