Brazília: Dunga váltja Scolarit a selecao élén - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.22. 16:29
null
Dunga mosolygósan vette át a selecao irányítását (Fotó: Action Images)
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) kedden hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Dunga lesz a brazil válogatott következő szövetségi kapitánya.

Dungát másodszor nevezték ki a nemzeti csapat élére, két héttel azt követően, hogy Luiz Felipe Scolari vezetésével a brazilok 7–1-es vereséget szenvedtek Németországtól a 2014-es világbajnokság elődöntőjében, majd a világbajnoki negyedik helyezés – de főként a mutatott játék – Scolari állásába került.

„Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy visszatértem. Azért hívtak, hogy újra a régi fényében ragyogjon a selecao, és eredményeket érjek el. Ez a második lehetőségem, célom, hogy felkészítsem a válogatottat a 2018-as világbajnokságra. Ehhez az első lépés a 2015-ös Copa América lesz Chilében” – nyilatkozta Dunga a sajtótájékoztatón.

Az 50 esztendős Dunga 1994-ben játékosként nyert világbajnoki címet Brazíliával. 2006-ban kapta meg első alkalommal a brazil szövetségi kapitányi posztot, 2007-ben megnyerte a Copa Américát, 2009-ben pedig a Konföderációs kupát, de a 2010-es dél-afrikai vb-n a Hollandiától elszenvedett negyeddöntős vereség után távozott a kapitányi posztról.

Dunga négy évvel ezelőtt kritikák kereszttüzébe távozott, akárcsak Scolari 2014-ben (Fotó: Action Images)
Dunga négy évvel ezelőtt kritikák kereszttüzébe távozott, akárcsak Scolari 2014-ben (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Vinícius Júnior: Három-négy embert már börtönbe juttattunk

Spanyol labdarúgás
2024.11.19. 16:59

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

Vb 2026: Vinícius 11-est rontott, Brazília nem nyert Venezuelában; Argentína még rosszabbul járt...

Minden más foci
2024.11.15. 06:07

Adriano: Én vagyok a futball legnagyobb pazarlása

Minden más foci
2024.11.13. 17:03

Alighogy visszatért egyéves kihagyása után, Neymar megint megsérült

Minden más foci
2024.11.05. 12:19

Neymar idén már nem játszik a brazil válogatottban

Minden más foci
2024.11.02. 12:54
Ezek is érdekelhetik