PSG: Ibra Párizsból vonulna vissza, vasárnap ünnepelne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.01. 22:44
Örök hűséget fogadott a PSG-nek a labdarúgócsapat svéd légiósa, Zlatan Ibrahimovic, aki a klub honlapján arról nyilatkozott: esze ágában sincs eligazolni. Nemcsak most, soha...

„Olvasni néha olyan híreket az újságban, hogy távozhatok, de ezek csak pletykák – mondta a 32 éves klasszis támadó, aki 2012-ben igazolt a PSG-be, amelyhez még kétéves szerződés köti. – Határozottan tudom mondani, hogy boldog vagyok itt, sőt, nagyon boldog, és egyáltalán nem áll szándékomban távozni, de még arra sem gondolok, hogy esetleg máshol fejezzem be a pályafutásomat, és nem a PSG-ben.”

A bajnokságban nyolcpontos előnnyel élen álló PSG vasárnap bebiztosíthatja a címvédését, a gólkirály-jelölt Ibra 25 találattal segítette a fővárosiakat eddig.

„Már a következő bajnokin bebiztosíthatjuk a bajnoki címünket, remélem, pályára tudok lépni – mondta a legutóbbi négy fordulót sérülés miatt kihagyó svéd légiós. – Amennyiben játszhatok, biztosíthatok mindenkit, hogy győzünk, és ünnepelhetünk.”

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
17 perce

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 23:57

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 22:55

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:48

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30
Ezek is érdekelhetik