Eb 2020: újabb három pályázó lépett vissza a rendezéstől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 16:45
Újabb korábbi jelentkezők vonták vissza a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság néhány mérkőzésének megrendezésére vonatkozó pályázatukat, köztük az eredetileg a két elődöntő és a finálé megrendezésére jelentkező Törökország.

A törökök azzal indokolták pénteki döntésüket, hogy ők egy teljes tornának szeretnének otthont adni, mivel hamarosan 13 olyan stadionjuk lesz, amely megfelel az európai szövetség (UEFA) összes követelményének.törökök azzal indokolták pénteki döntésüket, hogy ők egy teljes tornának szeretnének otthont adni, mivel hamarosan 13 olyan stadionjuk lesz, amely megfelel az európai szövetség (UEFA) összes követelményének.

Isztambult a legnagyobb esélyesnek vélték az utolsó három találkozó rendezési jogának elnyerésére, amelyért így nyílttá válhat a verseny. Törökország vélhetően a 2024-es Eb-ért száll majd harcba.

Pénteken korábban a francia és a svájci szövetség is jelezte, hogy mégsem száll versenybe. A svájciak 2008-ban az osztrákokkal társrendezői voltak az Eb-nek, míg a franciák 2016-ban önállóan lesznek vendéglátók, így mindkét esetben azzal indokolták a visszalépést, hogy a hazai torna időbeli közelsége miatt nem valószínűsíthető a mostani pályázat sikere. A franciák előzetesen lyoni, a svájciak pedig bázeli helyszínnel jelentkeztek rendezőnek.

A héten már több nemzeti szövetség, így a lengyel, a cseh, a horvát, a finn és a portugál is jelezte, hogy korábbi szándékától eláll, és mégsem pályázik.

A magyar szövetség csütörtökön elküldte jelentkezését: hazánk az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra pályázik.

Az európai szövetség (UEFA) szombaton véglegesíti a pályázók listáját, a végrehajtó bizottság pedig szeptember 19-én dönt a rendezőkről. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát.

Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos tavaly áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, „stadion a stadionban” koncepcióval. Így a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény, amely a tervek szerint 65 ezer néző befogadására lesz alkalmas.

Legfrissebb hírek

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49
Ezek is érdekelhetik