Eb 2020: az MLSZ elküldte pályázatát az UEFA-nak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.24. 14:05
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtökön elküldte pályázatát, amely szerint Budapest lenne a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszíne.

Az MLSZ az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra kandidál. A tervek szerint az építkezés jövőre kezdődik és az új aréna legkésőbb 2018-ra elkészül.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos tavaly áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, "stadion a stadionban" koncepcióval, így a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A tervek szerint 65 ezer néző befogadására lesz alkalmas, a beruházás pedig 70-90 milliárd forintba kerül majd.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntekig várja a végleges pályázatokat, a végrehajtó bizottság pedig szeptember 19-én dönt a rendezőkről. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát, de szerdán a lengyelek és a csehek is visszaléptek.

Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52
Ezek is érdekelhetik