Inter: befejezte pályafutását a BL-győztes védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 18:57
null
Cristian Chivu (jobbra) a kapus Júlio Césarral egy BL-meccs megnyerése után 2011-ben (Fotó: Reuters)
A napokban ügynökén keresztül bejelentette visszavonulását a 75-szörös román válogatott labdarúgó, az olasz Internazionale kötelékébe tartozó Cristian Chivu.

 

A román válogatott egykori csapatkapitánya másfél éve sérüléssel bajlódik: 2012 augusztusában lábujjsérülést szenvedett, ami miatt októberben, majd tavaly augusztusban is műteni kellett. Chivu május óta nem lépett pályára, azóta sem épült fel teljesen, ezért úgy döntött, nem várja meg, hogy lejárjon nyár végéig szóló szerződése – írja az erdélyi kronika.ro.

A 33 éves román játékos a román Craiova, a holland Ajax, valamint az olasz Roma és a szintén olasz Internazionale sorait erősítette profiként, egyszeres holland és háromszoros olasz bajnoknak mondhatja magát. Tagja volt az Inter 2010-ben Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyerő csapatának.

Romániában háromszor (2002, 2009, 2010) választották meg az év labdarúgójának.

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16
Ezek is érdekelhetik