Átigazolás: Közép-Ázsiába sodorta az élet az exfradistát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 20:22
Az üzbég élvonalban folytatja pályafutását a szerb Alekszandar Alempijevics, a Ferencváros korábbi futballistája.

A védőként és középpályásként is bevethető Alempijeviccsel tavaly augusztusban azt követően bontott szerződést a Ferencváros, hogy a légiós a Videoton elleni bajnokin meglökte Kassai Viktor játékvezetőt, ami miatt Magyarországon négy hónapra eltiltotta a hazai szövetség.

A játékos hazájában keresett és talált magának új csapatot, szeptemberben egyéves szerződést kötött a szerb élvonalbeli FK Javor Ivanjicával.

Most továbbállt, és az Olmaliq csapatával kezdheti el a 2014-es üzbég bajnoki szezont, első helyi bajnokiján március 15-én léphet pályára.

A 25 éves Alempijevics öt évet futballozott korábban Magyarországon, négy évet Kecskeméten játszott, egy szezont pedig a Ferencvárosban húzott le. Az NB I-ben 85 meccsen hét gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Fabio Cannavaro lett az üzbég szövetségi kapitány – hivatalos

Foci vb 2026
2025.10.06. 14:31

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik