FIFA: Bale, Iniesta, Robben - a középpályásjelöltek az álomcsapatba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 13:35
null
Arjen Robben és Andrés Iniesta is bekerülhet a FIFPro álomcsapatába (Fotó: Action Images – archív)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hivatalos honlapján tette közzé a 2013-as év csapatának jelöltjeit a középpályásposztra. A 15 fős listán a német bajnok, Német Kupa-győztes és Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchenből, valamint a Real Madridból és a Barcelonából egyaránt három játékos kapott helyet.

 

A profi labdarúgókat tömörítő szervezet (FIFPro) és a FIFA bejelentette a jelölteket év végi álomcsapatának középpályásposztjára. A triplázó bajorokat a Franck Ribéry, Arjen Robben, Bastian Schweinsteiger hármas képviseli a névsorban, érdekesség, hogy jelenleg mindhárom játékos sérüléssel bajlódik.

A Real Madrid a nyári szerzemény Gareth Bale és Isco, továbbá Xabi Alonso, míg a spanyol bajnok Barcelona az összeszokott Sergio Busquets, Xavi, Andrés Iniesta triónak köszönhetően érdekelt a szavazáson.

A Juventus két, a Borussia Dortmund, a Manchester City, az Arsenal és a Liverpool egy-egy játékost ad a listára.

A FIFPro álomcsapatába pályázó kapusok és védők jelöltlajstromát már korábban bejelentette a FIFA, a támadók névsorát december 9-én, hétfőn ismerteti a nemzetközi szövetség.

A győzteseket a január 13-án megrendezendő FIFA-gálán (melyen az Aranylabdát is átadják) hirdetik ki.

FIFPRO XI, A KÖZÉPPÁLYÁSPOSZT JELÖLTJEI
Xabi Alonso, Gareth Bale, Isco
(Real Madrid), Sergio Busquets, Andrés Iniesta, Xavi (Barcelona), Steven Gerrard (Liverpool), Mesut Özil (Arsenal), Andrea Pirlo, Arturo Vidal (Juventus), Marco Reus (Borussia Dortmund), Franck Ribéry, Arjen Robben, Bastian Schweinsteiger (Bayern München), Yaya Touré (Manchester City)

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
10 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
Tegnap, 7:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07
Ezek is érdekelhetik