Újabb Schalke-aúúú; C. Ronaldo nélkül a Real

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.30. 09:50
null
Aogo (jobbra) ebben az idényben már egyik ellenfelével sem akasztja össze a nem létező bajszát (Fotó: Reuters)
Teljes bajnoki hétvége(-hételeje) vár a kontinens legnagyobb labdarúgó-bajnokságainak résztvevőire; a spanyol első osztály tagjai járnak a legelőrébb – a 15. fordulót játsszák –, míg Angliában csak a 13. kört rendezik. A sorsolás érdekessége, hogy a fordulók csúcstalálkozóira (már, ha vannak) vasárnap vagy hétfőn kerül sor ezúttal. Topliga-beharangozónk.


NÉMETORSZÁG


Az embernek egyre inkább az az érzése, hogy a Bayernt lassan új küzdelemsorozatba kellene benevezni, mert sem a Bajnokok Ligája, sem a „másik BL”, a Bundesliga nem elég erős a számára. Amíg ez nem valósul meg, addig is figyeljünk e két sorozatra, hétvége lévén legelébb a német bajnokságra.

Létezik-e annál méretesebb országos egyes, mint hogy a liga utolsó helyezettje, jelesül a Braunschweig az utóbbi másfél évben szinte verhetetlen, minden fronton aranyat nyerő (na jó, a német Szuperkupában nem…), jelenleg is bajnoki listavezető münchenieknél vizitál? A költői kérdés dacára Pep Guardiola Bayern-mester – legalábbis a kicker.de szerint – nem tartalékol, nem rotálgat, a lehető legerősebb tizenegynek szavaz bizalmat szombat délután. Philipp Lahm (combizomhúzódás), Bastian Schweinsteiger (bokaműtét), Franck Ribéry (bordasérülés) és Xherdan Shaqiri sérülés miatt nem lehet ennek a tizenegynek a tagja, nem úgy, mint Javi Martínez vagy Mario Götze – utóbbi két gólt szerzett előző két tétmérkőzésén.

A Münchentől leszakadóban lévő, harmadik helyre visszaeső Borussia Dortmund eközben Mainzban próbálja meg feledtetni a bajorok elleni, múlt heti hazai 0–3-at, a jelenleg második pozícióban lévő Leverkusen pedig az MU elleni, 5–0-s otthoni BL-zakóra borítana fátylat a Nürnberg legyőzésével.

A negyedik német BL-résztvevő, a Schalke a Stuttgarttal mérkőzik, ez lesz a szombati játéknap záró összecsapása. A gelsenkirchenieket hihetetlen sérüléshullám sújtja ebben az évadban: bár Szalai Ádám ismét játszik kisebb kézműtétjét követően, Klaas-Jan Huntelaar (térd), Marco Höger (keresztszalag) és Kirjakosz Papadopulosz (térd) után újabb ember dőlt ki a sorból hosszú időre. Dennis Aogóról van szó, aki kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedett a péntek esti tréningen, emiatt már nem is játszhat az idény hátralévő részében. A Tippmixpro oddsai szerint még így is a Schalke a mérkőzés esélyese, a döntetlen már igen jövedelmező lehet a fogadók számára.

Ami a másik bundesligás magyar meccsét illeti: a vélhetően Huszti Szabolccsal felálló Hannover az Eintracht Frankfurtot látja vendégül vasárnap.

SPANYOLORSZÁG

Mindkét madridi nagyágyú ma lép pályára, a listavezető Barcelona viszont csak holnap meccsel Bilbaóban (utóbbi párharc lesz a forduló rangadója). A második helyezett Atlético Elchében próbálja meg folytatni pontgyűjtő hadjáratát, ami nem lesz könnyű, tekintve, hogy az újonc elég masszív középcsapat.

Real Madrid–Valladolid. A harmadik királyiak az utóbbi időben összeszedték magukat, és meglepetésszámba menne, ha nem gazdagodnának három ponttal a kiesés elől menekülő vendégek ellen.

A pénteki hírek szerint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid combhúzódással bajlódó csillaga a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után a ma esti bajnokin sem léphet pályára.

„A reggeli orvosi vizsgálatok azt mutatták, hogy az izom teljesen meggyógyult ugyan, ám Cristiano nem edzett eleget, és nem érzi elég jól magát a játékhoz” – fogalmazott Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője.

OLASZORSZÁG

A Serie A 14. fordulójának két szombati meccse közül a Parma–Bologna összecsapás emelkedik ki, ez a Derby d'Emilia, vagyis Emilia-Romagna tartomány első számú találkozója. A csörte örökmérlege ennél kiegyensúlyozottabb már nem is lehetne, hiszen a 10 döntetlen mellett 10-10 Parma- és Bologna-győzelmet jegyez a statisztika. A mostani derbin mindenekelőtt Antonio Cassano (Parma) és Alessandro Diamanti (Bologna) párharcára lesz érdemes odafigyelni. Diamanti az első, Cassano pedig a harmadik számú előkészítő az aktuális idényben, előbbinek 31, utóbbinak 28 kapura lövést előkészítő hibátlan átadása volt eddig.

Az élen álló együttesek közül a listavezető Juventus az Udinesét látja vendégül vasárnap kora este, míg a mezőnyben egyedüliként veretlen, második Roma Bergamóba látogat ugyanaznap délután. A bajnoki kör legnagyobb érdeklődéssel várt két meccse kivételesen hétfő estére marad: a Fiorentina a Veronát, a Lazio a Napolit fogadja.

ANGLIA

Elég nyugalmas szombatra van kilátás a Premier League 13. fordulójában, a tabella első hat helyezettje közül öt ugyanis holnap lép pályára, és csak egy gárda játszik szombaton, igaz, az történetesen az éllovas Arsenal. Az „ágyúsok” a Cardiffnál vizitálnak, amely a múlt héten – szintén odahaza – 2–2-t játszott a Manchester Uniteddel. A walesieknél nincs újabb sérült, míg az egy hete visszatérő Theo Walcott ismét a kispadon foglalhat helyet a londoniaknál.

Gera Zoltánról hetek óta megint semmi hír, legutóbb (november 12.) azt csiripelték róla a verebek, hogy teljes intenzitással edz, és hamarosan ismét az első csapatban láthatják őt a drukkerek. Együttese, a West Bromwich Albion a Newcastle-nél vendégeskedik ma 18.30-kor.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
November 30., szombat
16.00:
Aston Villa–Sunderland
16.00: Cardiff City–Arsenal (tv: Digi Sport 1)
16.00: Everton–Stoke City
16.00: Norwich City–Crystal Palace
16.00: West Ham United–Fulham
18.30: Newcastle United–West Bromwich Albion (tv: Digi Sport 2)
TABELLA ITT

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
14. FORDULÓ
November 30., szombat
15.30:
Bayern München–Eintracht Braunschweig
15.30: Bayer Leverkusen–Nürnberg
15.30: Hoffenheim–Werder Bremen
15.30: Mainz 05–Borussia Dortmund (tv: Eurosport 2)
15.30:
Hertha BSC–Augsburg
18.30: Schalke 04–VfB Stuttgart (tv: Eurosport 2)
TABELLA ITT

OLASZORSZÁG, SERIE A
14. FORDULÓ
November 30., szombat
18.00: Parma–Bologna (tv: Sport Klub)
20.45: Genoa–Torino (tv: Sport Klub)
TABELLA ITT

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
15. FORDULÓ
November 30., szombat
16.00: Elche–Atlético Madrid (tv: Sport 2)
18.00: Celta Vigo–Almería
20.00: Real Madrid–Real Valladolid (tv: Sport 2)
22.00: Espanyol–Real Sociedad (tv: Sport 2)
TABELLA ITT

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
16 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
20 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik