U17-es vb: Mexikó a döntőben visszavághat Nigériának

Vágólapra másolva!
2013.11.05. 18:51
Az Egyesült Arab Emírségekben zajló U17-es labdarúgó-világbajnokságon ma kialakult a pénteki döntő párosítása, miután az első elődöntőben Mexikó simán, 3–0-ra legyőzte Argentínát, majd Nigéria ugyancsak 3–0-ra megverte Svédországot.

Az U17-es labdarúgó-vb első elődöntőjében a korábban, a nyolc között Brazíliát tizenegyesekkel búcsúztató Mexikó a másik dél-amerikai óriást, Argentínát is legyőzte.

A mexikóiak vezére ezúttal is Iván Ochoa volt. A hazájában, a CF Pachucában játszó csatár az egyenes kieséses szakaszban eddig mindegyik meccsen betalált a vb-n, Argentínának 21 perc alatt kétszer is beköszönt.

Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a találkozó, az argentinok erejéből még csak a szépítésre sem futotta, sőt a 86. percben Marco Granados beállította a 3–0-s végeredményt. A hosszabbítás perceiben még kiállították a kapujából kifutó, a tizenhatoson kívül szabálytalankodó argentin kapust, Augusto Batallát, de ennek már nem volt jelentősége.

A másik elődöntőben a tornán eddig legtöbb gólt szerző, és immár a vb fő esélyesének számító Nigéria korábbi csoportellenfelével, Svédországgal találkozott. A tornán eddigi meccsei közül csak a svédek ellenit nem tudta megnyerni az afrikai csapat, 3–3-as döntetlent játszott vele F-csoportban.

Az elődöntőben Nigéria már a 21. percben megszerezte a vezetést, Awoniyi lépett ki középen a védők mögé lőtt labdával, és gólra is váltotta a ziccert. Ez volt a csapat 21. gólja a vb-n.

A végig fölényben játszó Nigéria a hajrában még kettőt vágott, 3–0-ra győzött, így készülhet a 2011-ben győztes Mexikó elleni pénteki fináléra. A két csapat a csoportban már találkozott (az F-csoportból három csapat is eljutott a legjobb négybe), azt az összecsapást 6–1-re megnyerte Nigéria.

U17-ES LABDARÚGÓ-VB
ELŐDÖNTŐ

Mexikó–Argentína 3–0 (Ochoa 5., 21., Granados 86.)
Nigéria–Svédország 3–0 (Awoniyi 21., Okon 80., Ezeh 81.)

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: 75 nappal a rajt előtt nyitják meg az Azték Stadiont

Minden más foci
2025.05.08. 11:15

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Videó: nem akármilyen gól született a mexikói bajnokságban

Minden más foci
2025.03.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik