FIFA: a szövetség lemondta Ribéry Aranylabda-fotózását?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 14:25
null
Franck Ribéry már a kezében érezhette az Aranylabdát, <br />de kicsúszhat belőle (Fotó: Reuters)
A FIFA már megbeszélte Franck Ribéryvel, mikor tartják meg a titkos fotózását az Aranylabdával, de miután kitolták a szavazás határidejét, le kellett mondani a találkát a Bayern München francia támadójával – tudta meg az egyik elismert spanyol televíziós szakértő.

Josep Pedrerol megbízható forrásból értesült arról, hogy Ribérynek ezen a héten kellett volna megjelennie a FIFA szokásos aranylabdás fotózásán, de a nemzetközi szövetség elhalasztotta az eseményt, miután a voksolás határidejét kitolták november 29-ig.

Azaz az eredeti határidőig tartó szavazást a Bayern francia ásza nyerte meg, amire már ő maga is tett utalást. Csakhogy a világbajnoki pótselejtezők után, a túl kevés beérkezett szavazatra – a jogosultak 80 százaléka adta le a voksát – hivatkozva november 29-ig kinyújtották a határidőt.

Pedrerol tudni véli, hogy a Bayern München vezérkara és Ribéry is kiakadt a FIFA-ra, hiszen azt nem közölték velük, hogy csak elhalasztják vagy törlik is a fotózást – attól tartanak, hogy a vb-pótselejtezőn négy gólt szerző Cristiano Ronaldo előzni fog.

Ez azonban csak november 29-én derül ki, és januárban lesz hivatalos.

Legfrissebb hírek

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
11 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
Tegnap, 16:05

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Aranylabda: Mbappé, Haaland és Gyökeres is szerepel a 30-as listán

Minden más foci
2025.08.07. 15:35

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26
Ezek is érdekelhetik