Ajkai diákok együtt edzhettek a Juventusszal

Vágólapra másolva!
2013.11.12. 08:42
null
Nagy volt az öröm: az ajkai Bródy Imre Gimnázium győztes csapata
A közösséghez tartozás, az egészséges életmódra nevelés, a szabadidő jó hangulatban való eltöltése a célja annak az amatőr, középiskolásoknak szánt futballtornának, amelyet a 2013–2014-es évadban is megrendeznek. Jelentkezni november 15-ig lehet.

Nagy volt az öröm az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban idén nyáron, hiszen a fiúcsapata megnyerte a Magyar Labdarúgó-szövetség szervezésében megrendezett Coca-Cola Cup középiskolás amatőr futballtornát. Másrészt a diákok jutalomként elutazhattak Torinóba, ahol részt vehettek a világhírű Juventus edzésén.

A lányok versenyében győztes kisvárdai Bessenyei György Gimnázium csapata sem panaszkodhatott, mert tagjai ellátogathattak a Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtezőre. Ha a 8–1-es eredmény nem is töltötte el őket örömmel, az utazás biztosan.

A 2012–2013-as évadban több mint 1200 mérkőzésen 7000-nél is több gólt szereztek a középiskolások. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, idén is megrendezik a bajnokságot. Jelentkezni még mindig lehet, de sietni kell, mert a nevezési határidő november 15.

A torna azoknak a középiskolás fiataloknak, lányoknak és fiúknak biztosít mozgási lehetőséget, akik nem hivatásos labdarúgókként képzelik el a jövőjüket, de szeretnének futballt szerető közösséghez tartozni, vágynak a rendszeres megméretésre.

A tanév végéig tartó bajnokságra az 1994. június 30. és 1999. december 31. között született középiskolás fiatalok jelentkezhetnek. A maximum 10 fős csapatok az MLSZ honlapján regisztrálhatnak (http://cocacolacup.mlsz.hu). A benevezett csapatok a tavaszi és téli tornák után egyenes kieséssel jutnak tovább a selejtezőkbe, majd a megyei döntőkbe. 2014 tavaszán pedig már a megyék legjobbjai csaphatnak össze az országos döntőn.

 

Legfrissebb hírek

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
19 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28
Ezek is érdekelhetik